Elolvastam a mostani kiírást. Gondolkodtam, de semmi. Az ötletek, hogy miről szólhat a poszt, olyanannyira jónak tűntek, hogy mint egy kötelező érvényű utasítás lebegtek előtem. De így nem ment, már ott tartottam, most kihagyom. És mikor lemondtam az írásról, feladtam a gondolkodást, jött az ihlet: nem tudományos értekezést kell írnom filmekről, az én filmem legyen  a téma, méghozzá az a bizonyos életem filmje.

Mostanában többszőr foglalkoztatott ez a kérdés. Vajon úgy éltem, élek-e, hogy ha majd lepereg előttem életem filmje...

Miket bántam meg? Semmit. Van, ait máshogy tennék? Van. Ez  kettő ellentmondás? Nem. 

Bánkódhatnék az elhibázott döntéseimen. Nézhetnék minden nap vádló tekintettel a tükörbe, mert igen fontos kérdésekben döntenék ma másként. De nem teszem.

Miért nem?

Mert már tudom, hogy akkor és ott a legjobb tudásom szerint cselekedtem. Ha a mai tapasztalatommal indulhatnék neki, nem ezeket a döntéseket hozom meg.

Ebből is látszik, hogy azóta fejlődtem, így azt a bizonyos filmet nem bűntudattal és aggodalommal kell végignéznem. Ha visszatekintek az eddigi életemre azt boldogan, nyugodtan tehetem. Mosolyogva integetek akkori önmagamnak :-)